A bor felfedezése
A bor bódító hatását az ember valószínűleg véletlenül ismerte fel, mégpedig valahol a melegebb éghajlat alatt, ahol a kipréselt szőlőlé hamar erjedni kezdett. A felfedezést egymástól függetlenül tehették Kis-Ázsia illetve Dél-Európa lakói. Legkorábbi emlékünk a borászatról egy prés: i.e. 4000. tájáról származik, Damaszkusztól nem messze találták. Az ital minden bizonnyal vadszőlőből készült. A dáridózásra utaló legkorábbi eszközöknek a 6000 éves sumér pecséthengereket tartják, amelyekkel agyagkorsókat zártak le.
Az egyiptomiak is ismerték a bort. A Nílus deltájában már az óbirodalom idején nagy szőlőföldek terültek el, s a krónikások szerint különleges eljárásokkal akár 200 évig is tárolhatták boraikat. Az italt isteneknek áldozták, illetve a fáraók, papok és hivatalnokok ihattak belőle.
A nyugati világ borkultúrájának bölcsője Görögország. Homérosz leírásaiból tudjuk, hogy a bor legalább annyira alapélelmiszernek számított, mint a kenyér. Platón írta le, hogy étkezéshez nem volt szokás bort inni, hanem csak utána, megmosott kézzel láttak hozzá az isteneknek szánt boráldozathoz. A ceremónia órákig tartott. Először a házigazda ürítette poharát a vendégére, majd a vendég következett; közben beszélgettek, sűrűn emlegették Dionüszoszt, a mámor istenét. A kellemetlen következmények megelőzésére néhány szem keserűmandulát rágcsáltak. Platón elítélte a szertartásnak álcázott tivornyázást, és szigorú rendszabályokat követelt ellene: 18 évnél fiatalabbak egyáltalán ne kaphassanak bort, és 40 évnél fiatalabbak csak annyit, amennyitől nem részegedhetnek le; ellenben 40 év feletti férfiak számára megengedhető a túlzott borfogyasztás, hiszen az Dionüszosz dicsőségét szolgálja.
A sör
A sör egy kis túlzással egyidős az emberiséggel, de az bizonyos, hogy az írott történelemben sokfelé szerepel. Az óbabiloniaknál fizetőeszköznek minősült: egy jó munkás napi bére öt liter sör volt. A sumérok hatalmas Gilgames-eposza örökíti meg a jelenetet, melyben a főhős kenyeret eszik és hét liter sört hörpint fel rá.
Krisztus előtt 1700-ban Hammurappi király rendelettel korlátozta a sör fogyasztását. A szigorúan mért adag azonban még bőven elegendő volt a lerészegedésre. Az asszírok sem vetették meg a sört, sőt a legnemesebb körök kedvelt itala volt. Az egyiptomiak háromezer évvel ezelőtt már húszféle sört gyártottak, sőt, mai értelemben véve exportáltak is. Említésre méltó, hogy az egyiptomi kozmetikusok - vagyis akik az idő tájt a főrangú hölgyek szépítésével foglalkoztak - jöttek rá először, hogy a sörnek milyen jó hatása van a bőrre. A régészeti feltárások során a halottak mellett a szokásos, a túlvilági életre felkészítő relikviákon kívül ételt és cserépedényekben a sör nyomait is megtalálták.
Itt, Európában, a germánoknál a sör hétköznapi ital volt. Minden lehető alkalommal sört ittak: örömre, bánatra. Sőt, gyógyászati célra is ők használták először. Megfázás ellen melegítve fogyasztották. A germánok söréről a római történetírók, Tacitus és Plinius úgy emlékeznek meg, mint barbár italról, mely jó kedélyt és kitűnő hatást vált ki az emberekből, s áldották a germánok remek főzetét. Az ősi germán sörkészítés receptje fennmaradt korunkra. A sörhöz felhasználandó gabonát és magvakat forró köveken szárították, aszalták (ezt az eljárást kőfinomításnak nevezték). Az így nyert anyagból kezdték a sör erjesztését és főzését. A sört az 1800-as évekig lényegében változatlanul készítették. Az első nagyüzemi sörfőzdéje a Mönch környékén élő törzsnek volt. Ott már iparszerűen és mesterfokon főzték a habos italt, sőt erről hivatalos receptet is közreadtak.
Párlatok
A világon az első párlatkészítésről szóló írásos emlék arab eredetű, a mai Irak-Irán területéről származik. Időszámításunk előtt 1000 évvel készítettek már párlatokat borból. Innen kerülhetett át Görögországba, majd Görögországból Olaszországba. Magyarországra Olaszországon keresztül juthatott el a lepárlás tudománya.
Az európai kultúrában a mai Skócia-Írország területe a párlatkészítés bölcsője. Nem eldöntött tény ugyanakkor, hogy ők kitől szerezték meg a párlatkészítés tudományát. Az biztos, hogy a 400-500-as években már főztek gabonapárlatokat.
